Banda
Banda : Biográfia

Biográfia


Bill és Tom Kaulitz egypetéjű ikrekként látták meg a napvilágot, Németországban, Lipcsében. Tom, az idősebb tíz perccel előzte meg testvérét. A fiúk szülei Jörg és Simone Kaulitz voltak, ám Simone fiai hét éves korában elvált férjétől, és két évvel később összejött Gordon Trümperrel, a Fatunk nevű rockbanda gitárosával és a Rock's Cool zeneiskola tulajdonosával.
Az ikrek karrierjét nagy részben befolyásolta nevelőapja. Ő volt az, aki Tomot gitározni megtanította. Bevallása szerint Bill is próbálkozott hangszerekkel, többek közt zongorával, de Tomnak mindig is nagyobb tehetsége volt a hangszerekhez. A fiatalabb iker nyolc-kilenc éves kora körül kezdett el verseket írni, körülbleül abban az időben, amikor bátyja gitározni kezdett.
Különböző koncerteket vállaltak el falunapokon, kisebb rendezvényeken Black Questionmark név alatt.. Egy magdeburgi fellépés után ismerkedtek meg Gustav Schäferrel és Georg Listinggel, akik előttük is barátok voltak, és ugyanabba a zeneiskolába jártak. Ahogy kiderült, Georg basszusgitározott, Gustav pedig dobolt.

Ekkor alapították meg az első együttesüket immár négyen Devilish néven. 2003-ban Bill jelentkezett a Star Search tehetségkutató showba, ahol harmadik helyezést ért el. Ez az együttes hírnevének is jót tett.
Felfedezte őket David Jost menedzser, ekkor változtatták meg a nevüket Tokio Hotelre és szerződtek le Hamburgban az Universal Music Grouphoz.
2005-ben váltak igazán ismertté a Durch Den Monsun című kislemezükkel. A német eladási listákon a kiadási napon, augusztus 20-án 105. helyen, öt nappal később a 100. helyen állt. Ausztriában is hasonló sikert értek el. Második kizlemezük Schrei címen jött ki, ami 95. volt a német slágerlistákon. Még ebben az évben szeptember 19-én kijött szintén Schrei című, első nagylemezük, amelyre Bill és Tom, néhány profi segítségével írta a szöveget és szerezte a zenét. 2006 elején jött ki a Rette Mich kislemezük, ami a slágerlistákon 110. helyre került.

2007. február 23-án került forgalomba második albumuk, a Zimmer 483. Ennek az évnek a márciusában indult az album turnéja. A turnénak hatalmas sikere volt, és idő közben kiadták az első angol lemezüket, ami Room 483 címmel jött ki a legtöbb országban, bár az Egyesült Államokban Scream címen került forgalomba.
Hogy az albumot népszerűsítsék, több országban is koncertet adtak, többek közt Angliában, Hollandiában, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, sőt, mi több, Magyarországra is ellátogattak, immár másodjára, ugyanis 2006-ban ők voltak a Viva Comet külföldi sztárvendégei.

2009-ben kiadták a Humanoid című harmadik nagylemezüket, amit nem sokkal ezután, ugyanazzal a címmel követett az angol változat. Az együttes ugyan most szünetel, de a hírek szerint 2013-ban jelenik meg a negyedik albumuk, és 2014-re turnét is terveznek.

 
Zoom

Wilkommen

Üdv az oldalon! A lap a Tokio Hotel nevű német rock, elektronikus rock együttessel foglalkozik. Megtalálhatsz alapinformációkat, érdekességeket, fotókat és magyarra lefordított dalszövegeket!

Mini-bio

A Tokio Hotel egy német rockbanda, tagjai Bill és Tom Kaulitz, Georg Listing és Gustav Schäfer. Az együttes 2001 óta tevékenykedik, de az igazi áttörést 2005 hozta meg nekik, amikor megtalálta őket David Jost menedzser. Híressé Durch Den Monsun című számukkal váltak, ami a Schrei albumon kapott helyet. Először Európát hódították meg, aztán második albumuk, a Zimmer 483 után felvették néhány számukat az előző albumokról angolul, így megjelent a Room 483/Scream, ezáltal világsikerre tettek szert. Több?

 
Schrei


 
Der letzte tag

Mi? Album
Cím: ???
Mikor? 2014. ??. ??.
Nyelv: ???
Státusz: Készülőfélben

Mi? Turné
Név: ???
Mikor? 2014. ??. ??. - ????. ??. ??.
Hol? ???

 
Vergessene kinder

Elit

      

      

      

      

11 / 16

Képre vár: missbeyonce.gp

Sztárokkal, bandákkal, filmekkel, sorozatokkal foglalkozó, rendezett, igényes lapoknak. Jelentkezni a chatben tudsz, ha nem fogadom el, a top csere még állhat. Jelenleg 16 hely van, ebből 5 szabad, esetleg bővíthető.

 
Hunde

Top

April Jeanette // Julien // Hungarian Lyrics Studio // Sam & Aemy // Tiffany Sims // Ed Sheeran // Laura Animal // Matsuket // Nana // Katie McGrath // Amy Macdonald // üres

Mindenki kikerül. Jelentkezés a chatben. Bármilyen témájú lapoknak.

 
Wir sterben niemals aus

 
Sonnesystem

 
An deiner seite

Oldal név: Tokio Hotel Source
Szerkesztő: Alynn
Téma: Tokio Hotel
Nyitás: '13. 11. 30.
Design: Nr.3. - by Alynn
Köszönet: Sam & Aemy, Ines & Icey

Az oldal csak egy rajongói lap, arra szolgál, hogy értesülhess az újdonságokról és mindent megtudhass kedvenceidről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem az együttessel, sem a menedzsmenttel, sem a tagok családtagjaival.

Be / Ki

 
Leb die sekunde
Indulás: 2013-11-26
 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.